Könyvünk
története
A könyv közvetlen előzményéül az MKM Országos
keresőmarketing tréningje szolgált, amelyet 2007 tavaszán
összesen 10 alkalommal tartott meg cégünk az ország nagyvárosában.
A tréning világossá tette, hogy óriási szükség lenne
egy a keresőmarketinggel, azon belül is elsősorban a fizetett keresőhirdetéssel
(avagy PPC reklámmal) foglalkozó kiadványra a hazai piacon. Az ötletet
ezért a nyár elején felvetettük Kálmán Tamásnak, az ETARGET hazai vezetőjének.
Tamás óriási energiákkal ugrott bele a projektbe, sőt szerzőtársként
behozta Berényi Konrádot (az ismert
online marketing bloggert), akivel
korábban már terveztek egy hasonló kiadványt.
Számos feszes nappal és átvirrasztott éjszaka után a könyvünk végül
2007. október 30-án
került a hazai könyvpiacra.
Kinek szántuk?
A könyvet elsősorban az online marketing iránt
érdeklődő marketingszakembereknek és vállalati döntéshozóknak
szántuk. A könyvhöz nem szükséges online
marketing előképzettség, tehát a témában abszolút járatlanoknak is ajánljuk
a kiadványt. Emellett azért igyekeztünk olyan témákat is bejárni - például
a PPC-vel célzott online marketingkutatást vagy a környező
országok szolgáltatói hátterét - amelyek a profi online marketing szakemberek
figyelmét is felkelthetik.
A könyv témája
Ön
is biztosan találkozott már keresőreklámmal. Elég beírnia egy keresőkifejezést
valamely népszerű internetes keresőprogramba és a találati oldal tetején,
szélén vagy éppen alján már meg is jelennek ezek az apró, általában
szöveges hirdetések.
Könyvünkben ezzel a manapság rendkívül divatos marketingeszközzel foglalkozunk,
melyet a kulcsszóval célzott, kattintásalapú reklám névvel is szokás
illetni. Ilyen hirdetéseket akár már havi néhány ezer forintért
feladhatunk a legnépszerűbb internetes keresők és portálok felületén.
Ráadásul csak akkor kell fizetnünk, ha a hirdetésre rá is kattintanak.
Innen ered a hirdetési forma angol neve: pay per click,
vagy ahogy a "szakmabeliek" hívják: PPC. A hirdetőbarát
elszámolási mód mellett a PPC reklámok másik érdekessége, hogy a
hirdetők maguk határozhatják meg, hogy mikor és kinek jelenjenek
meg a reklámok - erre a kulcsszavakkal történő célzás kínál lehetőséget,
amelyről a könyben többször is szó esik. PPC reklámot indítani egyáltalán
nem nehéz feladat, a hatékony reklámkampány elkészítése ellenben
már jóval komolyabb kihívást jelent. A nehézséget elsősorban
a PPC
modell sajátosságainak megértése okozza - ilyenből pedig akad bőven.
Az első komoly kihívást rögtön a reklám
üzenetének, szövegének megfogalmazása jelenti, ugyanis ez a hirdetésfajta
teljesen másként tudatosul az olvasóban, mint mondjuk egy újsághirdetés
vagy a klasszikus bannerreklám. A következő feladat a jó célzás a
már említett, kulcsszóval történő célzás segítségével. Végül minderre
a koronát a PPC rendszerek árképzési rendszere teszi fel. Ha még
nem hallott volna
róla, eláruljuk, hogy a célzott reklámok ára nem állandó, percről percre
változik - legfőképpen a konkurencia erősségétől, valamint hirdetésünk
eredményességétől függően.
Könyvünk segítségével ezért lépésről lépésre haladva
ismerheti meg a PPC reklámozás sajátosságait, valamint hasznos tippeket
és tanácsokat
kaphat reklámkampányai hatékonyságának növelésére.
Cím: Célzott
online reklám - keresőmarketing a gyakorlatban
Szerzők: Berényi Konrád, Kálmán Tamás, Kővári Tamás
ISBN: 978 963 875 261 1
Kiadó: MKM Computer
Network Kft.
Megjelenés dátuma: 2007. október 30.
Bruttó fogy. ár: 2490 Ft
Terjedelem: 178 oldal
Méret: 155x240 mm
Borító: Puha, mattfóliázott karton
Kötés: Ragasztott cérnakötés
Kivitel: 4+4 szín, 120 gr/mm2 G-Print belív
Példányszám: 3.500
|